2/1 Széthulló félben a paradicsom

Mandy depressziós volt, mint ahogy az teljesen normális egy ilyen helyzetben. Sylvia, Dortohea nagyi és Judith valósággal belebetegedett a depressziós lány látványába. Nem evett, ha mégis sikerült bele tömni kétnaponta egy fél kiflit rögtön kihányta. Sylvia nagyon félt, tudta hogy Mandyben van némi hajlandóság a kóros fogyásra, de nem gondolta volna, hogy ilyen vészes lehet a helyzet.
- Amanda, ha nem szeded össze magadat holnap le utazol velem Sir Alexhez és ott nincs olyan, hogy nem eszünk!
- Nagyi, hagyj, kérlek, inkább süss nekem, kérlek joghurtos muffint! – A lány éppen valamit firkálgatott egy nagyméretű rajzfüzetbe. Dorothea nem akart még jobban összeveszni unokájával, így inkább halkan duzzogva elvonult sütni.
A konyhában hangos csörömpölés közben kezdett neki az idős hölgy a muffinok kikeverésének, amikor lánya, tartva egy esetleges merénylettől a lábassal, épp hogy bekukkantott az ajtón.
- Anyám! Te mit csinálsz? Sir Alex megsértett? – Sylvia „enyhén” sajnálta az idős Sirt, az anyja mostanság állandóan megsértődik rá és elvárja, hogy minimum egy-egy Cartier nyaklánccal vagy első kiadásos Jane Austennel engesztelje az idős úr.
- Nem, Sir Alex mostanság át gondolja, hogy mit mond… még jó már kezdtem magam úgy érezni, mintha kitartott lennék – itt szúrósan a lányára pillantott, hiszen tudta ám ő, hogy mostanság az ifjú Natet, a sármos Miles váltotta fel, persze titokban. – A lányod joghurtos muffint enne! – nem tetszően ráncolja az orrát, nem szereti ezeket a „divat” édességeket! Az ő idejükben az anyja minden vasárnap házilag készített bon-bont vagy csokoládétortát, amit aztán a következő héten kis szeletekként ettek meg.
- De jó! Judith is hamarosan itt lesz, megígérte kicsit felvidítja Mandyt azzal, hogy elhívja magával New Yorkba, valami divat showra.
- Én akkor is azt mondom, hogy ilyen nehéz időszakban melletted kéne lennie, nem pedig óceánok felett repkedni! Brrr…
- Anyám! Isten óvni fogja őket!
- Nos, akkor Isten óvja a lányokat, ez a muffin valami szörnyű lesz…

*

- Könyörgöm doktor! Segítenie kell! Most már még kevesebb az esélyem a túlélésre! Itt poshadok egy régi várbörtönben, Londonban legalább hallottam az utca zaját és néha az én pici babám hangját is! Jaj Istenem oly sok éve már! – A Nő szabálytalanul zokogott, egyre többször kapták el ezek a sírógörcsök és néha már meg se érezte a belenyomott injekciót.
- Segítek! Az én hibám, nem gondoltam volna, hogy itt vidéken is csak úgy be lesz börtönözve! Ez nem emberi természetre vall! A lényeg hogy mutassa magát gyengének!

*

Miles mindent összetört, ami csak a dolgozóasztalán volt: az ezüst tolltartót, az arany levélbontót, a laptopot, a BlackBerryje is darabokban hevert valahol a sok lap alatt a padlón. Kiderült, hogy az a kis szuka még okos is, vagyis…valami olyasmi: felcsináltatni magadat egy olyan férfival, akinek fél London a tulajdonában van, nos ez nem butaságra vall. És most hiába minden ígérete, hogy elveszi meg hasonlók, nem érdekli a kislányt, csak az izgatja, hogy Nate az övé legyen. Mi ez a nateizmus? Ez az új divat? Kész vége Brad Pittnek meg a többi kis suttyónak akikbe annó még Laura is úgy bele volt zúgva. Szóval nateizmus. Még áldását is adná csak egy baj van: csúnyán megütheti a bokáját…mindent szépen el kell rendezni. A kislány túl sokat tud…tudja A Titkot is, mert Ő a hülye agyával elpofázta neki… Most pedig az az arrogáns kis k*rva úgy ül a lassan 200 éves díványon, amin nem is olyan rég még olyan jót basztak, mintha övé lenne a világ…Nos nincs messze tőle, gondolja keserűen Miles.
- Garanciát kérek, hogy Nathaniel elvesz és hogy biztos jövőm lesz.
- Én meg arra, hogy nem fecsegsz. – idegesen horkant fel Miles. Az előbb elhibázta és ismét a lányra nézett, holott megfogadta hogy nem néz rá, amilyen dögös, még ismét kísértésbe esne.
- Miles… - Xena bizonytalanul, de kecsesen felemelkedik az antik bútorról. Valóban lélegzet elállító: hófehér Dolce&Gabbana skiny farmerében, púderszín kötött pólójában, ami alatt egyértelműen nem visel semmit és 20 centis Manolójában. – Kérlek, nem akarok rosszban lenni veled, hiszen mégis csak te vagy az apja! Ideköltöztem, de Nate még csak hozzám se nyúl…megkért hogy költözzek át a földszinti vendégszobába. Én ezt nem bírom – gyönyörű kerek szemeit könny tölti meg.
- Adj neki Viagrát! Jesszusom Xenie, csak vicceltem! – hökken meg a férfi a lány felcsillanó szemeibe nézve. – Majd beszélgetek vele, most pedig hagyj magamra…
- Már épp itt az ideje, hogy elbeszélgess vele. Miles. – azzal fogcsikorgatva, de a csípőjét kívánatosan ringatva kilép a lány az irodából.
- Mrs. Andersen! Miles Balding vagyok, egy kis segítségre lenne szüksége a családomnak!

*

A Nő kis híján ugrált örömében, reménykedett. Hosszú évek óta először. Reménykedett, hogy egy kisgyermek érkezése a kellő hatással lesz A Férfi hangulatára, habár tegnap csúnyán elverte, majd megdugta tudta, hogy csak az első feszültség van rá ilyen hatással, és előbb-utóbb boldog lesz. Ő is az! Hiszen van remény, habár Dr. Stewardsot elengedte A Férfi tudta, hogy most már előbb utóbb vége lesz: szerzett egy kést…
- Oh Drága Halál! Hamarosan találkozunk, csak még egy kicsit élvezem! – suttogja bele a kastély csendjébe az asszony.

*

Nate egy padon ülve figyelte a boldogan rohangászó Györgyöt, a gondolatai máshol jártak mégis boldogan figyelte a kis póló pónit.
Ismét azt a napot élte meg, amikor pillanatok alatt vége lett a boldog életének. Dorothea mosolyogva kukkantott be Amanda szobájába, és a fejét csóválta, hogy Nate megint dolgozik a laptopján.
- Nate így sosem fogsz meggyógyulni! Gyere ki a nappaliba kicsit pihenni, úgyis vendéged jött, bizonyos Miss Xena Elvey. Nate mintha áram ütötte volna úgy pattant fel. – Én beugrom Sysihez a galériába, ti csak csevegjetek, már adtam neki teát, érted tehetek még valamit, Aranyom?
- Nem, nem. Köszönöm Miss Dorothea.
- Ugyan! Miss Dorothea, jajj istenem te fiú! – Nagyi hamiskásan megcsipkedte az arcát majd kilépett a bejárati ajtón.
Xena a kandallóval szemben álldogált, háttal az ajtónak. Nate lélegzete elállt: rég látta a lányt, de remekül nézett ki: egy egyszerű kis feketét viselt és a haját hanyagul leeresztve hagyta. Amikor megfordult látszott rajta, hogy az ő lélegzete is eláll rég látott szerelmétől: a fiún Amanda kedvenc zöld kasmír pulóvere volt és egy kék farmer.
- Xena? Miért kellett idejönnöd? – hiába nézett ki remekül a lány, nem volt kedve udvariaskodni, meg különben sem tudta mikor jön haza Amanda, és nem akarta hogy itt találkozzanak.
S itt ütött be a végzet: Xena elpirulva és a szemkontaktust gondosan kerülve megvallotta hogy terhes.
És ekkor György megállt vele szemben is idegesen horkant valami felé, ami pontosan Nate háta mögött van. A fiú gyors hátra néz: Judith kászálódik ki éppen a hófehér Audi SUV-jából.
- Judith? Figyelj, ha azért jössz, hogy elküldj a halál…
- Nem, nem azért. Szövetséget kell kötnünk: neked szükséged van életed izzéjére, nekem meg az asszisztensemre, aki a legjobb barátnőm. – Nate gunyorosan elneveti magát. – Ezt már tisztáztuk, bár neked inkább nem magyarázom hogyan működnek a könnyebb drogok. Nos, kell a lány vagy keresem meg Henryt?
- Kell, kell. De mégis szerinted hogyan tudnék a Xena akadályon átugrani? Ugyanis, nem tudom te mennyire követed nyomon a pletykalapokat, és nálunk lakik, és lassan már a házból is úgy kell kiszöknöm előle. – most Judithon lett úrrá a  gunyoros nevetgélés.
- Van egy „kedves” ismerősöm. – a levegőben két-két ujjával jelezte az idéző jeleket a lány. – a kínai negyedben, akinek remek … khm… főzetei vannak és hidd el használnak.
- Oh…Xenának lesz valami baja? – idegesen ráncolja a szemöldökét Nate, nem akarja hogy a lánynak baja legyen, csak azt hogy mondjuk elköltözzön…egy másik földrészre.
- Ha szerencséje van nem lesz semmi gond. Nos Balding? – Judy körbenéz, majd jobb kezét nyújtja a szívtipró felé, aki gyors megfogja és megrázza, majd mintha mi sem történt volna Judith megfordul és a vissza ül a SUV-ba és mire a fiú észbe kap már el is húz.
- Nos, György, erre mit mondasz? – fordul vissza lova felé, aki mind végig gazdája mögött álldogált, csak most fordult meg és hagyta faképnél a gazdáját. – Nem tudok mit csinálni jó? – ordít utána a fiú, de a lovat ez már nem érdekli: ismét átadja magát a szabad rohangálás örömének.

*

Judith kis késéssel és sáros csizmával érkezett meg a Potter-lányok rezidenciájára!
- Miss Judith! – Dorothea nem szereti a lányt, és ezt az érzését nem rejti véka alá.
- Oh, Madame Dorothea! Örülök, hogy láthatom! Remekül fest ebben a ciklámen blúzban! A következő kollekciót ennek a színnek akarok szentelni, megköszönném ha tudna majd alkalomadtán egy-egy ötletet vagy inspirációt adni!  - Dorothea szemei tágra nyíltak ekkora szemtelenség hallatán és inkább gyorsan visszatért az első kiadásos Büszkeség és Balítélet olvasásához.
- Gyere beljebb Drágám! – Sylvia melegen megölelgeti a lányt, közbe szúrósan az anyjára pillant, aki mintha mi sem történt volna lányára fintorog.
- Judith! – Mandy boldogan ugrik fel, éppen evett, napok óta először evett ilyen jó étvággyal és Sylvia el se mozdult mellőle, hogy kiszolgálhassa!
- Egyre jobb színben vagy drága barátnőm!  Örülök, hogy meghívtatok! – melegen pillant a három nőre, majd leül Mandyvel szembe, aki időközben visszaült, hogy folytassa a bélszíne elfogyasztását.
- Mi hagyunk is titeket pletyizni, úgyis van néhány rajzom, amit elő akarok neked keríteni, és pont Anya tudna ebben segíteni! – Sylvia tapintatosan kiterelgeti maga előtt Dorotheát is, aki nyűgösen néz vissza a könyvére.